IT-kalauz

Tudástár a mindennapokhoz
számítógépes környezetről, informatikáról
érthetően, felhasználóbarát módon.

IT miniszótár
Az alapok

A modern informatika rengeteg olyan „misztikus” eszközt, illetve szakkifejezést használ, amelyeknek sokszor a jelentésével, működésével, vagy akár a létezésével sem vagyunk tisztában annak ellenére, hogy napi szinten használjuk őket. Egy modern patika működése ma már elképzelhetetlen informatikai eszközök használata nélkül, ezért jó, ha néhány alapvetéssel tisztában vagyunk. Lássunk néhány példát, hétköznapi nyelven megfogalmazva.

Képernyőfelbontás
A felbontás a képernyőn található pixelek számát jelenti, és két szám, vagyis a vízszintesen és függőlegesen megjeleníthető pixelek szorzataként szokták meghatározni. A nagy felbontás több képpontot és általában nagyobb kijelzőt és részletet, míg az alacsony felbontás kevesebb képpontot és jellemzően kisebb kijelzőt feltételez. A gyártók folyamatosan kísérleteznek egyre magasabb felbontású megjelenítők gyártásával, amely nem öncélú törekvés, hiszen az alkalmazások is egyre magasabb felbontást igényelnek.
Lássuk, hogy a manapság használatban lévő monitorokra milyen felbontás jellemző:
• HD Ready, amely a régebbi gyártású kijelzők sajátossága. Ezek felbontása 1280×720 pixel.
• A FULL HD kijelzők már sokkal finomabb megjelenítést biztosítanak, de a pixelek még szabad szemmel észlelhetők. A felbontás itt 1920×1080 pixel.
• A következő szint a QHD (2K) monitorok világa. Ez esetben a felbontás már 2560×1440 vagy 2560×1600 pixel, melynek az előnye a nagyobb részletgazdagságot igénylő szoftverek futtatásakor érvényesül. A daxa például már ilyen 2K-s kijelzőt kíván meg a tökéletes működtetéshez.
• Manapság a legmagasabb elérhető szintet az UHD (4K) monitorok jelentik, amelyek 3840×2160 pixeles felbontással működnek. Munkához jellemzően a kreatív területeken (grafika, fotó, videószerkesztés) használják őket, de az igen magas képminőség miatt egyre többen választják ezeket a kijelzőket más területeken is, így rohamos elterjedésük várható.
• A nem túl távoli jövőben már a 8K-s, azaz a 7680×4320 pixeles felbontású megjelenítők várhatók. Magas áruk, illetve a megfelelő szoftveres támogatás miatt egyelőre még nem terjedtek el, de az informatikai eszközök rohamos fejlődését figyelembe véve valószínű, hogy néhány éven belül ezek az eszközök sem lesznek már szokatlanok.

LAN
A LAN, vagy más néven helyi hálózat egy olyan adatkapcsolati rendszer, amely lehetővé teszi a számítógépek, egyéb IT eszközök (például nyomtatók) közötti kommunikációt egy adott területen belül. A LAN jellemzően kis területen, például egy irodában, vagy épületben működik. A LAN-hálózatok lehetnek vezetékes (Ethernet kábelek) vagy vezetékmentes (wi-fi) alapúak – bár ez utóbbi esetben már WLAN-nak nevezzük őket, és egy wi-fi router szükséges hozzá. Egy jól működő vezetékes helyi hálózat kiépítéséhez érdemes szakember segítségét igénybe venni.

Operációs rendszer
Az operációs rendszer (más néven OS) egy szoftverrendszer, amely a számítógép működésének alapját képezi. Az operációs rendszer segít irányítani és koordinálni a hardvereszközök és a szoftveralkalmazások működését a számítógépen, vagy más IT eszközökön. Az operációs rendszer feladatai közé tartozik a felhasználói interfész biztosítása, a fájlkezelés, a hálózati kommunikáció irányítása, és a feladatütemezés. A számítógépeken a két, leginkább elterjedt operációs rendszer a Windows, és az Apple féle MacOS, a mobil eszközökön pedig az Android, és az iOS. A Pharma
Cloud alkalmazásai mind Windows alapúak, így a patikákban ezzel az operációs rendszerrel találkozhatunk.

Perifériák
Azon eszközök összefoglaló neve, amelyek a számítógéphez csatlakoznak, hogy bővítsék a funkcionalitását, és lehetővé tegyék a kommunikációt a felhasználó és a számítógép között. Példák perifériákra: egér, billentyűzet, monitor, nyomtatók, hangszórók, webkamera stb. Ezek az eszközök lehetővé teszik a felhasználók számára, hogy adatokat vigyenek be és jelenítsenek meg a számítógépen, illetve a rendszerrel történő felhasználói interakciót biztosítják.

RAM
Ez a betűszó az informatikában a Random Access Memory rövidítése, a hagyományos számítógépek és az okoseszközök által használt memória elsődleges formája.. A RAM a számítógép rövid távú memóriáját jelenti, ahol az aktív programok és adatok ideiglenesen tárolódnak. Célja, hogy aktív, nagy
sebességű memóriában tartsa mindazt, amit a processzor éppen futtat, vagyis amin a számítógép éppen dolgozik.

Router
A router egy olyan külső eszköz, amely a hálózati adatforgalmat továbbítja és irányítja a különböző hálózati eszközök között, vagyis lehetővé teszi az adatok átvitelét a hálózaton keresztül, és azok célhelyre juttatását. A routerek gyakran használatosak otthoni és üzleti hálózatokban, és segítenek összekapcsolni az internetet a helyi hálózattal, lehetővé téve a készülékek számára az internethez való hozzáférést. Mindezt képes vezetékes (LAN), és vezeték nélküli (WLAN / wi-fi) hálózaton is produkálni. Mivel ezen az eszközön keresztül érjük el az internetet, érdemes az alapbeállításokon túl további, magasabb biztonsági szintet segítő beállításokat is eszközölni, amelyhez egy kicsit mélyebb IT tudás szükséges.

Az informatika területén számos további szakkifejezés és technológia létezik, de az itt bemutatottak számítanak leginkább alapvető fogalmaknak. A fejlődés nem áll meg, az újabb és újabb IT vívmányok előbb-utóbb megjelennek a patikák eszköztárában is. Hogy ez már felkészülten érje a felhasználókat, a sorozat következő részében tovább bővítjük ismereteinket.