Szoftver és szakmaiság

Gyógyszerész vezetők a Pharma Cloud élén

 

Három eltérő személyiség, három különböző szakmai terület – egy közös kiindulópont. Gyógyszerészként mindhármuk pályája a tára mögött kezdődött, mára pedig ugyanazokkal a gyógyszertári tapasztalatokkal három különböző szakterületet látnak el, mindezt egy informatikai vállalat élén. Hogyan találták meg ők önmagukat és új szerepeiket a tárán kívül, egy vállalati struktúrában, és hogyan kamatoztatják nemcsak gyógyszerészi tudásukat, hanem saját személyes kvalitásaikat is az általuk betöltött pozíciókban – erről beszélgetett a Pharma Cloud három gyógyszerész vezetőjével Varga Attila, a cég ügyvezető igazgatója.

2022 második felére a Pharma Cloud jelentős strukturális fejlesztésekkel zárta le az elmúlt években megkezdett üzleti rekonstrukciót. A daxa™ és a QB-Pharma patikai szoftverek fejlesztéséért felelős vállalat a két rendszergazdai szolgáltatás egy ügyvitel alá vonásával párhuzamosan olyan szakmai csapatot állított fel, mely a meglévő fejlesztői, ügyfélszolgálati és értékesítési tapasztalatokat és tudásbázist kiegészítve határozott ütemű portfólióbővítésbe, valamint szolgáltatás- és szoftverfejlesztésbe kezdett.

Ahogy a két patikai szoftver, úgy a mögöttük álló szakértői csapat is sokszínű és összetett kompetenciákkal bír. Az információtechnológia, az üzleti tudás és a gyógyszerészet szakmai hármasa alkotja a vállalat vezetői összetételét. Utóbbit három olyan gyógyszerész képviseli, akik hivatásukat a tára mögött kezdték és vitték sikerre, majd eltérő indíttatások és érdeklődéseik nyomán a Pharma Cloud IT-környezetében találtak új utakra: dr. Nagy Gábor Product Ownerként, dr. Gyarmati Kinga gyógyszerészszakmai vezetőként, dr. Poór Gyula pedig értékesítési vezetőként a gyógyszerészet szakmaisága mellett saját területüket gondozzák a vállalaton belül. Informatika, kommunikáció és üzlet – három gyógyszerész három különböző szerepben. Varga Attila ügyvezető igazgató beszélgetett velük a vállalaton belül végzett munkáikról és személyes motivációikról.

Ismerjék meg őket Önök is, és rajtuk keresztül pillantsanak be a Pharma Cloud életébe! A lenti videóra kattintva tekintsék meg a vállalat vezetőivel készült beszélgetést!

Elindult a Pharma Cloud havi kiadású hírlevele, a Patikaszoftver!

Amennyiben szívesen olvasna hónapról hónapra olyan üzleti és más, a gyógyszertár működését érintő gazdasági témákról, amelyeket máshol nem talál meg, iratkozzon fel a PATIKASZOFTVERRE!

PharmaCloud fejléc

Feliratkozás

* kötelező mező

Kérjük jelölje be, hogy milyen módon szeretne hallani a Pharma Cloud Kft. felől!

Bármikor leiratkozhat a listáról. Ezt a hírlevelek alján található linkre kattintással és megerősítéssel tudja megtenni. További információkért kérjük olvassa el a teljes adatvédelmi tájékoztatónkat! https://www.pharmacloud.hu/adatkezelesi-tajekoztato/

A Mailchimpet használjuk hírlevélküldő platformként. A feliratkozásra kattintva engedélyezi, hogy a megadott adatokat a Mailchimp mint harmadik fél rendelkezésére bocsájtja. Tudjon meg többet a Mailchimp adatvédelmi szabályzatáról itt!