Mindössze 1 hónap telt el a 2023-as évből, de már több mint 160 patika döntött úgy, hogy megrendeli azt az előzetes felmérést, melynek segítségével megismerheti az Intelligens Árazó szolgáltatásunk által kínált pénzügyi gyarapodás számszerűsített lehetőségeit. 

A tavaly útjára indított üzleti szolgáltatásunk az előzetes várakozásokat is túlszárnyalja. Mindehhez csupán 2 dologra volt szükség: egy szoftveres „okos” koncepcióra a mi oldalunkról, pénzügyi tudatosságra és bizalomra pedig a gyógyszertárak részéről. Azért, hogy könnyebben és gyorsabban megismerhesse mindenki a saját patikájában rejlő növekedési potenciált, ami az Intelligens Árazóval elérhető, az alábbiakban részletesebben bemutatjuk a szolgáltatást.

Olvassa el az Intelligens Árazóról szóló cikket, nézze meg az abban lévő videókat, az oldal alján pedig elküldheti nekünk az előzetes felmérésre vonatkozó megrendelését is.

„Az egyik gyógyszertáram egy szakrendelő mellett helyezkedik el, és nem sikerült olyan szintre hoznom az árréstömeget,amire szerettem volna 2,5 év alatt, majd bevezetésre került az Intelligens Árazó, és lám, fölé mentünk.”

/Dr. Bimbó Mihály, Iris Gyógyszertár, Békéscsaba/

A költségek csökkentése, a bevételek növelése. A nyertes stratégia egy vállalkozás életében. Ennyire egyszerű.

Lenne.

De a gyakorlatban sajnos nem az. A gazdasági körülmények (növekvő rezsi- és bérköltségek) és a piaci viszonyok (csökkenő támogatások, készítmények növekvő árai, konkurens vállalkozások) mind befolyásolják a patika eredményességét, kockáztatva üzleti egyensúlyát.

Ráadásul a gyógyszertár nehezített pályán, a támogatott és nem támogatott termékek érzékeny aránya között kell, hogy megtalálja bevételnövekedésének legbiztosabb módját.

Gyógyszertárvezetők hosszú órákat töltenek a szabadáras termékek árazásával, bízva abban, hogy a következő hónapban azokat a számokat látják majd, amit előzőleg elterveztek. De a tervek, tudjuk, a legritkább esetben végződnek százszázalékos eredménnyel. Valami mindig közbejön.

  • Egy véletlen elütés.
  • Egy hibás képlet.
  • Egy kimaradt cikk.
  • Egy éppen inaktív cikk tartozásba értékesítése „vakon”, aktuális beszerzési ár nélkül.
  • Több kolléga is képezhet fogyasztói árakat, és valahol, valamikor, valaki tett valamit, és a kisker áron „elcsúszott” az árrés.

Végül az eredmény jobb esetben csak elmarad a várttól, rosszabb esetben negatív árrésekkel teletűzdelt értékesítés történt. A növekedés így késik, annak ellenére, hogy a patikavezető napi több órát töltött a számlák és a kalkuláció fölött.

Ugye a fentiek közül legalább az egyik Önnek is ismerős?

Mit tenne, ha lenne egy eszköz, ami

  • előre megmondja a hó végén realizálható plusz bevételt?
  • felszabadítja az Ön árazással töltött óráit?
  • inaktív cikkre is érvényes fogyasztói árat mutat Önnek a szoftverben?
  • a fiókpatikák árképzésében sem hagyja Önt magára?
  • úgy generál patikájában árrésnövekedést, hogy Önnek az árazással csak akkor kell törődnie, amennyiben azt kifejezetten szeretné.

Sőt, ennél többet is tud. A használatával hónapokra előre megtervezheti gyógyszertára növekedési ütemét, így akár egy patikafejlesztésbe is belevághat!

A JÓ HÍR: EZ AZ ESZKÖZ LÉTEZIK.

A neve:

Az Intelligens Árazó egy új, egyedülálló szolgáltatás a patikai piacon. Az önműködő, szoftveres ároptimalizáló a szabadáras termékek kiskereskedelmi árazásával támogatja a patikát, méghozzá úgy, hogy a gyógyszertárvezető által előre meghatározott árrésnövekedést generál.

A következő 1 perc 40 másodpercben összefoglaltuk az Intelligens Árazó minden előnyét:

Akik eddig megismerték az Intelligens Árazót, 80%-uk megrendelte a patikájára szabott, egyedi felmérést, ami megmutatja, milyen növekedési lehetőségek vannak gyógyszertárában, 90%-uk pedig a kapott ajánlatok nyomán kérte is a szolgáltatás elindítását.

A felmérés díja: 50 000 Ft + Áfa, mely összeg az Intelligens Árazó szolgáltatás megrendelése esetén nem kerül felszámításra.

A felmérés megrendelése nem jelent elköteleződést a szolgáltatás megrendelésére, épp ezért nem érdemes kihagyni. A felméréssel Ön kap egy objektív képet patikája jelenlegi árazási stratégiájáról, valamint 3 lehetséges opciót a gyógyszertára által elérhető növekedési mértékről.

Ha az eddig olvasottak után még maradtak kérdései, hallgassa meg olyan patikavezetők tapasztalatait, akik már használják az Intelligens Árazó szolgáltatást:

„Teljes mértékben patikára szabva olyan eredményeket produkál, mint amit megbeszéltünk előtte, amit az előzetes analízis kihozott, hogy mit lehet elérni a patikáimmal.”

/Dr. Bimbó Mihály, Iris Gyógyszertár, Békéscsaba/

A kérdés tehát nem az, hogy Ön él-e a lehetőséggel, hanem az, hogy mikor. Minél korábban kéri az Ön patikájára szabott egyedi növekedési ajánlatokat, annál előbb realizálhatja plusz bevételeit.

Nézze meg, milyen lehetőségeket rejt az Intelligens Árazó! Kattintson ide, és nézzen bele egy mintaajánlatba, amilyet az Ön patikájára is elkészítünk!

„Ez egy win-win helyzet a gyógyszertárnak is és a betegnek is.”

/Dr. Harda Kristóf, Alba Gyógyszertár, Szerencs/

 

A felmérés megrendelése nem jelenti a szolgáltatás megrendelését. A felmérés megrendelésével Ön azzal a lehetőséggel él, hogy megismerje patikájára szabott egyedi növekedési ajánlatokat.

A felmérés megrendelése anyapatikánként értendő. A megrendelt felmérés nyomán az ajánlatokat mind anya-, mind annak fiókpatikáira elkészítjük. Amennyiben több patikára szeretné kérni a felmérést, a megrendelés elküldését követően lesz lehetősége újabb anyagyógyszertár rögzítésére.

Éljen a felméréssel, és nézze meg az Ön patikájában rejlő bevételnövelő lehetőségeket!

Megrendelés és Adatlap

Kapcsolattartási adatok:

Az ajánlat elkészítéséhez szükséges adatok:

Egy űrlapon egy patika adatai rögzíthetők. Amennyiben több patikára szeretné megrendelni a felmérést, a további patikák adatainak megadására az ELKÜLDÖM gomb megnyomását követően lesz lehetőség.

Székhely