PhC-HPH 2023 nyári/őszi kampány

Előzetes felmérés és kalkuláció
a Pharma Cloudnál elérhető pénzügyi előnyökhöz és kedvezményekhez
Előzetes felmérés és kalkuláció
a Pharma Cloudnál elérhető pénzügyi előnyökhöz és kedvezményekhez
IT-KALAUZ
Tudástár a mindennapokhoz.
Számítógépes környezetről, informatikáról érthetően, felhasználóbarát módon.
Akik odafigyelnek olyasmire, hogy például kikapcsolják a TV-t, amikor már senki nem nézi aktívan, vagy csak rövid időkre kapcsolják be a légkondicionálót, amíg lehűl a szoba, vagy csak egyszerűen lekapcsolják a villanyt ott, ahol nincs rá szükség, ők máris megtették az első lépéseket a takarékos gondolkodás felé. Apróságnak tűnik, de összességében sok energiát megspórolhatunk azzal, ha csak azt tartjuk bekapcsolva, amit éppen tényleg használunk.
Az elektromos eszközök ráadásul „stand by” üzemmódban is fogyasztanak, így javasolt kihúzni a konnektorból, amit lehet: például a telefon és egyéb töltőket, vagy éjszaka a rádiót és a számítógépet, illetve érdemes lekapcsolni a kapcsolóval rendelkező hosszabbítókat.
Bár egy-egy új eszköz vásárlása jelentősebb egyszeri kiadással járhat, sok esetben nem csak a modern funkciók előnye miatt éri meg korszerűbb gépeket, eszközöket venni. Egy régebbi hűtőszekrény vagy hagyományos izzó például sokkal több energiát fogyaszt. Érdemes A+++, de legalább A energiaosztályú termékeket választani, és a hagyományos izzókat LED-re cserélni. Utóbbiakkal például akár 45 százalékos energiamegtakarítást érhetünk el[1], ráadásul az élettartamuk is hosszabb.
Ha a munkahelyi eszközválasztás esetén nem is döntünk a laptopok mellett asztali gép helyett, legalább a régebbi CRT kijelzős monitorokat lecserélhetjük a mai vékony, LCD, TFT, IPS vagy egyéb hatékony kijelzőpanellel működő monitorra, amelyek a szemünknek is kedveznek, és lényegesen kevesebbet fogyasztanak. Ugyanazon a 19”-es képátlón a CTR 100, az LCD pedig csak 43 wattot fogyaszt[2].
Akár új, akár régi eszközt használunk, a legtöbbnek van egy optimális működési mechanizmusa, amellyel nem fogyaszt túl sok energiát, és egyszerre hatékonyan is működik. Ennek fenntartására néhány praktika:
[1] https://otthonkommando.hu/2017/02/03/izzo-kisokos-milyen-izzot-valasszunk/, https://24.hu/tech/2015/06/26/led-kevesebbet-fogyaszt-de-hogyan-vilagit/
[2] http://users.iit.uni-miskolc.hu/~horvath22/f12.html
[3] https://www.electrolux.hu/support/support-articles/htes/ht-fagyasztok/mi-az-optimalis-hmerseklet-a-htben–fagyasztoban/
IT-KALAUZ
Tudástár a mindennapokhoz.
Számítógépes környezetről, informatikáról érthetően, felhasználóbarát módon.
Általánosan igaz, hogy nem szabad huzamosabb ideig napon hagyni a képernyővel rendelkező, és egyéb elektronikus eszközöket. Ha túlzottan felforrósodik a készülékház és az alatta levő hardver, az számos kárt okozhat:
Érdemes odafigyelni arra, hogy ne hagyjuk nagyon nagy melegben a készülékeinket. Abban az esetben, ha mégis kénytelenek vagyunk például a tűző napon használni egy-egy eszközt, próbáljuk meg minimalizálni a rajta végzett tevékenységeket: csak az a program fusson, amit tényleg éppen használunk. A használat és a hűtés optimalizálásban továbbá javasolt szakember segítségét is igénybe venni.
Alapvetően minden gyártó feltünteti az eszközének optimális alkalmazási környezetét a műszaki leírásában. Legyen az telefon, laptop, okosóra vagy egyéb digitális eszköz, érdemes elolvasni, hogy milyen környezeti feltételek mellett működik leghatékonyabban. A gépek számára a száraz, szellős helyek a legjobbak.
Komoly kárt okozhat még a párás idő is: ameddig egy tükörről vagy ablaküvegről egyszerűen letörlünk a nedvességet, addig az elektronikán a páralecsapódás korrózióhoz vezet. A pára okozta meghibásodás megelőzésének egyik alapvető módja, hogy amikor hideg környezetből melegebb térbe kerül az eszköz, várni kell néhány órát, mielőtt használatba kerül.
Ha megtörtént a baj, és nem megfelelő működés tapasztalható, a gépeket azonnal áramtalanítani kell és kikapcsolni, ha megoldható, az akkut is kivenni. Addig érdemes árnyékos, száraz helyen hagyni, ameddig a készülék ki nem hűl, vagy meg nem szárad. Abban az esetben, ha egyáltalán nem kapcsol be, forduljunk szakemberhez – hátha csak átmeneti meghibásodásról, vagy könnyen orvosolható problémáról van szó.
IT-KALAUZ
Tudástár a mindennapokhoz.
Számítógépes környezetről, informatikáról érthetően, felhasználóbarát módon.
A modern technológiák, eszközök és programok elsősorban arra hivatottak, hogy gyorsabban és hatékonyabban végezhessük mindennapi teendőinket. Ez a fejlődés a hivatalos ügyintézésekre és az egészségügyre is érvényes, és az eReceptek, valamint az elektronikus személyi igazolványok megjelenésével az egészségügyi azonosítás, így a szolgáltatások folyamata is felgyorsult, biztonságosabb lett.
2016-ban kezdődött meg az elektronikus személyi igazolványok, azaz az eSzemélyik használata, melyek adattároló chippel vannak ellátva. Ezeken az igazolvány tulajdonosának adatai (személyre vonatkozó adatok, TAJ és adóazonosító szám, digitális ujjlenyomat) szerepelnek, tehát a kártya alkalmas online ügyintézésre, valamint az eReceptek kiváltásakor is használható. Ennek köszönhetően nem szükséges hosszú sorokat kivárni a hivatalokban, és mivel az adatokat nagyon erős titkosítással tárolják és szinte lehetetlen őket hamisítani, a recepthamisítások kockázata is nagy mértékben csökkent. Az adatokat a chipről eSzemélyi igazolvány-olvasók segítségével lehet kinyerni, mely adatfolyam szintén titkosított a kártyaolvasástól a végfeldolgozásig. Az eReceptek kiváltásakor a kártyaolvasó eszköz az adatokat az EESZT rendszerébe küldi.
Egy-egy ilyen eSzemélyiolvasó-eszköz beszerzéséről a patikának kell gondoskodnia, melyet az EESZT-től igényelhet. Az adatbeolvasás folyamata azonban ezekkel az eszközökkel olykor problémába ütközhet, előfordul például, hogy a számítógép nem érzékeli. Ezt általában egy szoftveres újratelepítés megoldja, de gyakran hardveres problémát jelent a hiba, ami már bonyolultabb javítást igényelhet. A másik problémaforrás az, ha a kártyaolvasó nem érzékeli a személyi igazolványt. Ebben az esetben az igazolvány chip-je romlott el, amit cserélni kell. Ezt a kormányablakban lehet elintézni, az új kártya elkészülése azonban több napba telhet.
Az olvasóeszköz problémáinak elkerülésére, valamint az azonosítási folyamatok további egyszerűsítésére javasolt mobilapplikációval dolgozni: az EESZT mobilTokennel. Ez biztosítja a folyamatos elektronikus személyazonosítást, valamint az EESZT ágazati portáljára is be lehet vele lépni. Az applikáció egyszerűen telepíthető Android és iOS rendszerű telefonra egyaránt, így mindig kéznél lehet. A regisztráció folyamata csak pár percet vesz igénybe, és a program használata sem bonyolult. Az alkalmazás letöltése után az adatok megadása és a két lépéses hitelesítést követően máris használható az app:
A bejelentkezésnél fontos figyelni a PIN kód helyes megadására. A PIN beírását követően generálódik egy 6 jegyű számsor, mely a programba való belépéshez szükséges. Fontos részlet, hogy ha rossz PIN kódot adtunk meg, akkor is legenerálódik a kód, csak nem lehet majd vele bejelentkezni. Csupán a helyes kódokat kell tehát megjegyezni a működéshez, és nem szükséges külön eszközökkel bajlódni, ha az applikációval történik az azonosítás. Javasolt ennek mindennapi használata, hiszen nem csak egyszerűbb, de időt és pénzt is spórolhat a gyógyszertárnak.
Ahogy az EESZT mobilToken, úgy más mobilapplikációk is sokat tudnak segíteni, hogy gördülékenyebbek és összehangoltak legyenek a munkafolyamatok. A Pharma Cloud anyavállalata, a Hungaropharma hamarosan elindítja applikációját, a HPH GO-t, amely azonnal elérhető folyószámla- és kiszállítási információkkal, akciókkal és számos egyéb kényelmi elemmel egyszerűsíti le a gyógyszertári munkát!
GYÓGYSZERÉSZSZAKMAI
INFORMÁCIÓK
Tájékoztató az egészségügyi veszélyhelyzet alatt lejáró okmányokról
Magyarországon a pandémia miatt 2022. május 31-ig egészségügyi veszélyhelyzet volt érvényben, amivel összefüggésben két fontos változásra érdemes odafigyelni a lejárt és lejáró közgyógyellátási igazolványokkal és egyéb okmányokkal kapcsolatban.
Az egészségügyi veszélyhelyzet alatt lejáró közgyógyellátási igazolványok
A „2021. évi XCIX. törvény a veszélyhelyzettel összefüggő átmeneti szabályokról” 34. Szociális és gyermekvédelmi tárgyú átmeneti szabályok 96. paragrafusának 4. pontja értelmében a 2020. november 4. és 2022. június 30. között lejáró közgyógyellátásra való jogosultság, valamint az ezen időszakban lejáró közgyógyellátási igazolvány érvényessége 2022. szeptember 30-ig meghosszabbodik, feltéve, hogy a közgyógyellátásra jogosult 2022. június 30-án jogképes.
Az expediáló kollégáknak ezt azért fontos tudni, mivel a közgyógyellátás keretében nyújtott hozzájárulás csak hatályos és egyben érvényes közgyógyellátási igazolvánnyal vehető igénybe. Normál működés esetén a gyógyszertárban a közgyógyellátással való gyógyszerkiadás előtt a betegeknek nem kell a közgyógyellátási igazolványt bemutatni, hiszen elektronikusan ellenőrizhető, hogy a vényen feltüntetett személy szerepel-e a közgyógyellátásra jogosultakról vezetett nyilvántartásban. A NEAK folyamatos elektronikus adatkapcsolattal biztosítja a gyógyszertárak számára a közgyógyellátásra való jogosultság és a rendelkezésre álló gyógyszerkeret lekérdezését a NEAK közhiteles nyilvántartásából.
Abban az esetben, ha a patika nem tud kommunikálni a VirEP rendszerrel, az expediáló feladata, hogy a kiadás előtt ellenőrizze a közgyógyellátási igazolvány lejárati idejét.
Az egészségügyi veszélyhelyzet alatt lejáró okmányok
A közgyógyellátási igazolványokon kívül mindannyiunknak lehetnek olyan iratai, dokumentumai, amelyek a veszélyhelyzet ideje alatt jártak le. Ezek érvényességéről a „2021.évi CXXX.törvény a veszélyhelyzettel összefüggő egyes szabályozási kérdésekről” rendelkezik, így a lejárt okmányok érvényességének meghosszabbításáról is. A 12. § (1) szerint a magyar hatóság által kiállított, Magyarország területén hatályos, 2020. március 11. és 2020. július 3. között, vagy 2020. november 4. és 2022. május 31. között lejárt hivatalos okmányok, ideértve a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességi időt is (a 13. § (1) bekezdése szerinti okmányok kivételével), 2022. június 30. napjáig érvényesek.
Fontos változás, hogy EESZT felhasználóként érvényes személyi igazolvánnyal kell rendelkezni, illetve a céges gépjárművek tekintetében is figyelni kell az érvényességi időre.
Dr. Gyarmati-Vörös Kinga
gyógyszerészszakmai vezető
GYÓGYSZERÉSZSZAKMAI
INFORMÁCIÓK
Az elmúlt időszakban egyre több felmerülő kérdés övezi az Orvostechnikai eszközök (NOR) regisztrációs kötelezettségét. Alábbiakban összefoglaljuk, hogy mint gyógyszertári rendszergazda milyen kézzelfogható segítséget tudunk nyújtani ebben gyógyszerész partnereink számára.
2022. február 8-tól a daxa™ és QB-Pharma szoftverekben egyedi cikkcsoportban elérhetővé tesszük a Hungaropharma által forgalmazott, OGYÉI által elfogadott és jóváhagyott regisztrációköteles termékek listáját. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy ez a lista első lépésben nem tud teljeskörű lenni, folyamatosan fogjuk fejleszteni, és az Önök számára elérhetővé tenni. Amennyiben a cikkcsoport elérésével kapcsolatban további segítségre van szüksége, hívja ügyfélszolgálatunkat (06-1/436-9931), ahol kollégáink készséggel állnak rendelkezésére!
Ahhoz, hogy a listában szereplő termékek regisztrációja minél gördülékenyebben elvégezhető legyen, a Hungaropharma segítségül elérhetővé tette zárt Extranet felületén a minőségbiztosítási menüpontban található NOR Regisztráció csempe alatt a terméklistát, azok adataival együtt. A felület és a terméklista használatáról részletesebb tájékoztatást kaphatnak az alábbi linken, a Hungaropharma Extranet felületére belépve:
https://www.hph.hu/tajekoztatas-letoltheto-adatbazis-orvostechnikai-eszkozok-regisztraciojahoz
Egyúttal szeretnénk Önöket tájékoztatni arról a 2022. február 1-én az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesülete (ETOSZ), a Forgalmazók az Egészségért Szövetség (FESZ), a Mediklaszter Orvostechnikai Szövetség (OSZ), valamint a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) által kiadott hivatalos nyilatkozatról, mely arról ad tájékoztatást, hogy az OGYÉI, a Magyar Gyógyszerészi Kamara, valamint a Kormány koordinációjának közös egyeztetése nyomán egyetértés született abban, hogy az orvostechnikai és ápolási technikai eszközök forgalmazóinak és a 4/2009. (III. 17.) EüM rendelettel, valamint a 8/2003. (III. 13.) ESzCsM rendelettel érintett termékek Nemzeti Orvostechnikai Regiszterbe történő forgalmazói regisztrációjára 2022. február 18-ig nyitva álló határidő fél évvel, augusztus 26-ig meghosszabbításra kerül.
A Kamara által kiadott teljes nyilatkozat az alábbi linken olvasható:
https://www.mgyk.hu/admin/data/file/20220202/ot.pdf
Mindazonáltal, hogy a Pharma Cloud Kft. törekszik megkönnyíteni a regisztráció folyamatát a partnerei részére, az MDR szerint minden forgalmazó maga is ellenőrizni köteles a forgalmazási dokumentumokat, így a Pharma Cloud Kft. által rendelkezésre bocsátott információk helyességével, pontosságával és teljeskörűségével kapcsolatban a vállalat a felelősségét kizárja.
Dr. Nagy Gábor
gyógyszerész-szakmai igazgató
GYÓGYSZERÉSZSZAKMAI
INFORMÁCIÓK
Kiegészítő információk a FoNo VIII.-hoz
A 2021. július 7-én hatályba lépett FoNo VIII. kapcsán felmerült bizonytalanságok és nehézségek okán, az értelmezést és munkájukat segítendő, az alábbiakban szeretnénk Önnek néhány áttekintő információt adni az új magisztrális gyógyszerkészítési szabályzatról.
1. Több olyan új gyógyszeralapanyagot tartalmaz, amely jelenleg még nincs forgalomban.
2. A FoNo VII.-ben és a FoNo VIII.-ban azonos összetételű készítmények árai sok esetben eltérnek; jellemzően a FoNo VIII.-as ár a kedvezőbb.
3. A szemészeti készítményekhez kötelezően használandó szűrők ára nem terhelhető a betegekre, így a magisztrális szemészeti készítményeken realizált haszon akár el is maradhat.
4. A FoNo VIII.-ban megjelent galenusi készítményeket, amelyeknek az összetétele eltér a FoNo VII.-ben szereplőktől, újra engedélyeztetni szükséges.
5. A 4-es pont alapján így sok esetben kétfajta készítmény lesz forgalomban, mivel a régi (FoNo VII.) előirattal 2022.január 31-ig készült galenusi termékek a lejáratukig forgalmazhatók.
6. Változik több gyógyszernek minősített, de FoNo-ban szereplő készítmény összetétele. Így például az Elix. Thymi Compositum összetevőiből is kimarad a nátrium-bromid, melynek következtében változik a készítmény íze, vagy a Mixtura pectoralis, melyben az efedrin-hidroklorid a Fono VIII. előírásai szerint nem szerepel. Ezen változtatások okán a patikákban számítani lehet betegpanaszokra is.
Mind az MGYK, mind az OGYÉI törekszik a fent említett nehézségek megoldására. Az MGYK és az OGYÉI egyaránt indítványozta a magisztrális díjak mértékének felülvizsgálatát, valamint a meglévő osztályok számának szükségességét részben a rendezetlen magisztrális díjak mértéke okán, részben pedig az új szemészeti készítményekkel kapcsolatos eljárás nyomán gazdaságtalanabbá váló gyártások miatt.
Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (gov.hu)
ogyei_p_71_2022_modszertani_level_fono_kicserelhetoseg.pdf (gov.hu)
1_tablazat_fono_vii_viii_kicserelhetoseg.pdf (gov.hu)
2_tablazat_fono_vii_viii_kicserelhetoseg_torzskonyvezett.pdf (gov.hu)
valamint a Magyar Gyógyszerészi Kamara által a témában kiadott összefoglalót és a kicserélhetőségre vonatkozó tájékoztatót:
fono-jav.pdf (mgyk.hu)
FoNo VII. / FoNo VIII. készítmények „kicserélhetősége” – Magyar Gyógyszerészi Kamara (mgyk.hu)
Rendszergazdai oldalon mind a daxa™, mind a QB-Pharma programok az éppen aktuális jogszabályoknak és árszabásoknak megfelelően frissítik a cikktörzset, és felkészülten várják az esetleges nagyobb módosítások gyors implementálását rendszereikbe.
Felmerülő kérdései esetén keresse kollégáinkat a 06 1 436 9931-es telefonszámon, vagy az ugyfelszolgalat@pharmacloud.hu e-mail címen!
Dr. Nagy Gábor
gyógyszerész-szakmai igazgató
GYÓGYSZERÉSZSZAKMAI
INFORMÁCIÓK
2021. július 7-én hatályba lépett az új, VIII. kiadású Szabványos Vényminták Gyűjteménye. Dr. Roszjár Lea, a Minőségbiztosítási Igazgatóság munkatársa ad áttekintést a legfontosabb változásokról. Az új kiadás elektronikus formában orvosok, gyógyszerészek és betegek számára egyaránt elérhető az OGYÉI weboldalán.
Az új FoNo összeállításakor ügyeltek arra, hogy a napi gyakorlatba illeszkedő és korszerű készítmények összetételei szerepeljenek benne. A korábbi, FoNo VII-ben szereplő készítmények listáját nem egy az egyben emelték át az új kiadványba, előfordulnak olyanok, melyek megváltozott összetétellel szerepelnek, mások pedig egyáltalán nem kerültek be. Új készítmények is megjelentek, melyeket részben külföldi gyűjteményekből emel át az új FoNo. A változatlan összetétellel szereplő készítmények nevei között is előfordul változás, mivel az új FoNo teljes egészében a Ph. Hg. VIII. nomenklatúráját alkalmazza.
A gyűjtemény technológiai változásokat is tartalmaz. Ezek közül a leginkább kiemelkedő a szemészeti készítményekre vonatkozó, mikrobiológiai tisztaságért felelős technológia bevezetése a gyógyszertári gyakorlatba. A Ph. Hg. VIII. követelményei szerint már a magisztrális gyógyszerkészítés során is megkövetelt a steril eszközök és alapanyagok használata, illetve a készítmények végsterilezése. A végsterilezés membránszűrővel való kivitelezését, majd az annak ellenőrzésére vonatkozó buborékpontteszt végrehajtását videós mellékletben is szemléltetik.
A technológiák felülvizsgálata során elvetették a porok gyógyszertári tablettázásának lehetőségét, mivel patikai körülmények között jelenleg nem állítható elő az elvártnak megfelelő minőségű termék, azonban a porok kapszulázása továbbra is megengedett.
Módosításra kerültek a gyermekek számára előírt adagolások és életkori csoportok, valamint a gyógyszerek tárolására vonatkozó utasítások is, melyeket az újonnan bevezetett betegtájékoztatók is tartalmaznak. A magisztrális készítményekhez készült betegtájékoztatók kifejezetten a felhasználó tájékoztatására alkalmasak, az orvos és a gyógyszerész munkáját segítő adatok a leiratokban külön találhatók meg. A gyári készítmények betegtájékoztatóihoz képest ezek a betegtájékoztatók csak a készítmény nevét, a felhasználási és alkalmazási javallatot, a tárolási körülményt és az ellenjavallatok, mellékhatások rövid felsorolását tartalmazzák.
Összességében tehát az új FoNo VIII. naprakész tájékoztatást nyújt a magisztrális készítményekről az orvosoknak, gyógyszerészeknek és betegeknek. Lehetőséget nyújt az adatok digitális elérésére, ezáltal könnyítve az információáramlást orvos-beteg és gyógyszerész-beteg között. Az új technológiai elvárásokkal pedig biztosítja, hogy a beteg az elérhető legjobb minőségű gyógyszerhez juthasson hozzá akkor is, ha orvosa magisztrális készítmény használatát javasolja.
Az új FoNo VIII. teljes tartalmával elérhető ezen a linken.